2010. október 22., péntek

The Princess of the World 1. - Princess of the Renaissance




A korról

Bemutatom a reneszánsz kori Firenze városának hercegnőjét. Ebben a korban még város államok léteztek, aminek ugyan nem volt királya és királynője, ahogy a baba doboza állítja, hanem nagyhatalmú és befolyásos családjai voltak, mint a Mediciek (ők éltek Firenzében) vagy a Sforzák. Ezek a családok a kereskedelemből gazdagodtak meg. Ugyanis a keletről érkező kereskedőhajóknak ki kellett kötniük Itáliában.

Firenze nem csak a kereskedelemből, hanem a szövőiparból is szerzett tetemes bevételt, (mivel az itt szőtt selyem egész Európában kapós volt,) valamint a pénzváltóiból.

A XV-XVI. század Itáliája a klasszikus műveltség újjáéledését, és emberközpontú élet szemléletet támogatta. A nagy családok mind fényűzésben éltek, de nem feledkeztek meg a tehetségek felkarolásáról sem. Zenészeket, festőket, költőket és mindenféle művész embereket foglalkoztattak.

Firenze a Medici családnak több középületet és templomot is köszönhet. Illetve saját palotáik gazdag díszítésével is kiváló művészeket bíztak meg. A hétköznapi élethez pedig hozzátartoztak a muzsikusok, akik ha nem játszottak, tanították az uruk gyermekeit a hangszereken játszani, énekelni.

A babáról

Először mikor kibontottam a babát nagyon meglepődtem, ugyanis azt hittem, hogy ennek a reneszánsz szépségnek két copfba van fonva a haja, de tévedtem. A tarkóján lévő kontytól/csigától eredve kétfelé van elválasztva a haja, ami innentől szép loknikban lóg.

Egész viseletét a kék, fehér és arany színek jellemzik. A kék és az arany a gazdagság színe. Az aranyat gondolom nem kell magyarázni. A kék szín előállítása régen elég költséges volt, ezért csak a jómódúak engedhették meg maguknak a kékre festett ruhákat. Nem is beszélve az igazgyöngyről, ami ma is nagy érték.

Amit furcsálltam az az egyszerű cipő. A hercegnőknek nem csak a ruhájuk, de az apró kiegészítőjük is korhű szokott lenni. Szerintem a reneszánsz-kori Olaszországban díszes (esetleg ékkővel díszitett) cipőjük volt a nemeseknek. Ehhez képest csak egy sima sarkatlan játékbaba cipője van a hercegnőnek.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése