A Hope Gyémántról
A Hope Gyémánt a világ legnagyobb kék gyémántja. Annak ellenére, hogy nevében a remény szó szerepel a világhíres gyémánt eddigi tulajdonosaira csak szerencsétlenséget hozott. De mint látni fogjuk a "Hope" szó nem elvont fogalom, hanem tulajdonnév.
Megtalálásának több változata létezik: Abban megegyeznek, hogy Indiából származik, de a körülmények különböznek: egyesek szerint egyszerűen csak egy bányából került elő, mások viszont kalandosabb előzményt sejtenek mögötte: Rama Sita, hindu istenség szobrának a homlokáról vette el egy pap, akit aztán halálra kínoztak. Ha ez a pap létezett, akkor Morosininek adta el, aki nem sokkal ezután egy kocsmai verekedésben halt meg.
1. Az első biztos tulaj Jean Baptiste Tavernier francia kereskedő, aki 1642-ben hozta a követ Európába. Ekkor még a kő 115 karátos volt. (Ennek az embernek a halála újabb talány: vagy magával hozta a kontinensre a búvópestist és abban halt meg, vagy a következő indiai útja során egy tigris marta halálra, vagy Franciaországban kutyafalka, de olyan változat is van hogy szép csendben, öregkorában halt meg.)
2. Második tulaj Touquet párizsi bankár, akit uzsoráskodásért a Bastille börtönében lehelte ki a lelkét.
3. Így került 1668-ban XIV. Lajos francia király ékszerei közé (ha Tavernier megélte, akkor ő adta el a királynak). Ekkor kapta a French Blue nevet a gyémánt. Az udvari ékszerész jócskán lefaragott a kőből, hogy kiemelje szépségét szívalkura csiszolta, ezáltal már csak 69 karátos lett. Az aranygyapjas rend szertartási ékszereinek egyikébe rakatta, melyet kizárólag a király viselt. XIV. Lajos egy meggyengült birodalmat hagyott hátra, és utódai, XVI. Lajos király és neje, Marie Antoinette királyné a guillotine alatt végezték. A gyémánt pedig a forradalom alatt eltűnt.
(?4.?)Találgatások vannak rá, hogy egy londoni gyémántkereskedőhöz került az 1800-as évek elején az ékszer, amin nem tudott túladni. Ez alatt az idő alatt még kisebbre csiszolták, illetve darabokra vágták a drágakövet. Talán IV. György angol király birtokában is volt, akinek halál után teljesen eladósodott az ország.
4. 1830-ban Thomas Henry Hope bankár és drágakőgyűjtő veszi meg egy árverésen, akiről a mai nevét is kapta a gyémánt. A végső formáját is nála nyerte el 45,52 karatossan. 1839-ben bekövetkezett halála után az utolsó török szultán vette meg, aki száműzetésbe kényszerült. Egy gyémántkereskedő fogadta be a szultánt és családját, aki hálából neki ajándékozta a követ. A kereskedő és családja egy kirándulás során eltévedt és szakadékba zuhant. Egy orosz herceg szerezte meg szerelmének, akiért párbajozott is, és belehalt a sérülésekbe. A hölgy babonás volt és tovább adta a gyémántot egy spanyolnak, akinek a hajója elsüllyed és az úr vízbe fúlt.
5. Egy búvár hozta fel a gyémántot és adta el 1909-ben Pierre Cartiernek, a híres francia ékszerésznek. Az általa 1920-ban tervezett foglalatban van a mai napig a gyémánt. A platinafoglalatban 16 gyöngy alakú, párnás csiszolású gyémánt övezi, a foglalatot 45 gyémántból álló láncra függesztették fel.
6. Tőle került a Washington Post című újság tulajdonosához, Edward McLeanhez. McLean azzal a feltétellel vásárolta meg, hogyha féléven belül valamelyik családtagját szerencsétlenség éri Cartier köteles tőle ugyanannyiért visszavásárolni. Ugyan féléven belül nem történt katasztrófa, de nem sokkal utána meghalt az édesanyja és két szolgáló, a fiát elgázolták, a lánya szerelmi bánatában túladagolta az altatót, felesége elvált tőle, ő pedig elmegyógyintézetbe került.
Hogy miért nem került akkor vissza Cartierhez vagy adták el hamarabb? Mrs. McLean erre a kérdésre a válasz. Annyira ragaszkodott a gyémánthoz, hogy akárhová ment mindig viselte és vakon állította, hogy neki szerencsét hoz a kő. Halála után hagyatékát ...
7. ... Harry Winston vette meg. 1957-ben más ékszereivel együtt kiállította a Waldorf Astoriában. Itt szeretett bele Arisztotelesz Onasszisz felesége, Athina. Onasszisz azzal a feltétellel vette meg, hogy Winston 5 éven belül visszavásárolja tőle. A visszavásárlás megtörtént onassziszék válásakor. (Ezután vette el Onassisz Jacky Kennedy-t, az elnök özvegyét.)
8. Winston 1958-ben a Hope-ot az értékes ritkaságok és műremekek állami múzeumának, a Smithsonian Institutionnak adományozta, ahol a mai napig is látható.
Források:
Wikipédia
Sulinet
Csiribusz blogja
A babáról
Február 16-án jelent meg a More Pop Culture sorozaton belül. Gold Label típusú baba.
Reméljük a baba nyakába akasztott kő nincs elátkozva, mert szeretnék egyszer venni egyet, ha lesz rá lehetőségem és elérhető árban lesz, amire nem sok esélyt látok, mert már eleve 80 dolláros. Minden esetre mivel nem eredeti kő van a nyakában, nincs mitől félnünk csak az árától. :)
Eleve a nagyestélyis babákat preferálom, a népviseletesek után, a legjobban. Oda vagyok az ilyen apró kiegészítőkért, mint az ékszer (nem csak a nyakéket viseli, de fülbevalót és karkötőt is kapott) és a kesztyű. A szája sarkában egy szépségpötty van, ami talán a gyémántnak a XVII. századi francia eredetére utalhat.
A Hope Gyémánt a világ legnagyobb kék gyémántja. Annak ellenére, hogy nevében a remény szó szerepel a világhíres gyémánt eddigi tulajdonosaira csak szerencsétlenséget hozott. De mint látni fogjuk a "Hope" szó nem elvont fogalom, hanem tulajdonnév.
Megtalálásának több változata létezik: Abban megegyeznek, hogy Indiából származik, de a körülmények különböznek: egyesek szerint egyszerűen csak egy bányából került elő, mások viszont kalandosabb előzményt sejtenek mögötte: Rama Sita, hindu istenség szobrának a homlokáról vette el egy pap, akit aztán halálra kínoztak. Ha ez a pap létezett, akkor Morosininek adta el, aki nem sokkal ezután egy kocsmai verekedésben halt meg.
1. Az első biztos tulaj Jean Baptiste Tavernier francia kereskedő, aki 1642-ben hozta a követ Európába. Ekkor még a kő 115 karátos volt. (Ennek az embernek a halála újabb talány: vagy magával hozta a kontinensre a búvópestist és abban halt meg, vagy a következő indiai útja során egy tigris marta halálra, vagy Franciaországban kutyafalka, de olyan változat is van hogy szép csendben, öregkorában halt meg.)
2. Második tulaj Touquet párizsi bankár, akit uzsoráskodásért a Bastille börtönében lehelte ki a lelkét.
3. Így került 1668-ban XIV. Lajos francia király ékszerei közé (ha Tavernier megélte, akkor ő adta el a királynak). Ekkor kapta a French Blue nevet a gyémánt. Az udvari ékszerész jócskán lefaragott a kőből, hogy kiemelje szépségét szívalkura csiszolta, ezáltal már csak 69 karátos lett. Az aranygyapjas rend szertartási ékszereinek egyikébe rakatta, melyet kizárólag a király viselt. XIV. Lajos egy meggyengült birodalmat hagyott hátra, és utódai, XVI. Lajos király és neje, Marie Antoinette királyné a guillotine alatt végezték. A gyémánt pedig a forradalom alatt eltűnt.
(?4.?)Találgatások vannak rá, hogy egy londoni gyémántkereskedőhöz került az 1800-as évek elején az ékszer, amin nem tudott túladni. Ez alatt az idő alatt még kisebbre csiszolták, illetve darabokra vágták a drágakövet. Talán IV. György angol király birtokában is volt, akinek halál után teljesen eladósodott az ország.
4. 1830-ban Thomas Henry Hope bankár és drágakőgyűjtő veszi meg egy árverésen, akiről a mai nevét is kapta a gyémánt. A végső formáját is nála nyerte el 45,52 karatossan. 1839-ben bekövetkezett halála után az utolsó török szultán vette meg, aki száműzetésbe kényszerült. Egy gyémántkereskedő fogadta be a szultánt és családját, aki hálából neki ajándékozta a követ. A kereskedő és családja egy kirándulás során eltévedt és szakadékba zuhant. Egy orosz herceg szerezte meg szerelmének, akiért párbajozott is, és belehalt a sérülésekbe. A hölgy babonás volt és tovább adta a gyémántot egy spanyolnak, akinek a hajója elsüllyed és az úr vízbe fúlt.
5. Egy búvár hozta fel a gyémántot és adta el 1909-ben Pierre Cartiernek, a híres francia ékszerésznek. Az általa 1920-ban tervezett foglalatban van a mai napig a gyémánt. A platinafoglalatban 16 gyöngy alakú, párnás csiszolású gyémánt övezi, a foglalatot 45 gyémántból álló láncra függesztették fel.
6. Tőle került a Washington Post című újság tulajdonosához, Edward McLeanhez. McLean azzal a feltétellel vásárolta meg, hogyha féléven belül valamelyik családtagját szerencsétlenség éri Cartier köteles tőle ugyanannyiért visszavásárolni. Ugyan féléven belül nem történt katasztrófa, de nem sokkal utána meghalt az édesanyja és két szolgáló, a fiát elgázolták, a lánya szerelmi bánatában túladagolta az altatót, felesége elvált tőle, ő pedig elmegyógyintézetbe került.
Hogy miért nem került akkor vissza Cartierhez vagy adták el hamarabb? Mrs. McLean erre a kérdésre a válasz. Annyira ragaszkodott a gyémánthoz, hogy akárhová ment mindig viselte és vakon állította, hogy neki szerencsét hoz a kő. Halála után hagyatékát ...
7. ... Harry Winston vette meg. 1957-ben más ékszereivel együtt kiállította a Waldorf Astoriában. Itt szeretett bele Arisztotelesz Onasszisz felesége, Athina. Onasszisz azzal a feltétellel vette meg, hogy Winston 5 éven belül visszavásárolja tőle. A visszavásárlás megtörtént onassziszék válásakor. (Ezután vette el Onassisz Jacky Kennedy-t, az elnök özvegyét.)
8. Winston 1958-ben a Hope-ot az értékes ritkaságok és műremekek állami múzeumának, a Smithsonian Institutionnak adományozta, ahol a mai napig is látható.
Források:
A babáról
Február 16-án jelent meg a More Pop Culture sorozaton belül. Gold Label típusú baba.
Reméljük a baba nyakába akasztott kő nincs elátkozva, mert szeretnék egyszer venni egyet, ha lesz rá lehetőségem és elérhető árban lesz, amire nem sok esélyt látok, mert már eleve 80 dolláros. Minden esetre mivel nem eredeti kő van a nyakában, nincs mitől félnünk csak az árától. :)
Eleve a nagyestélyis babákat preferálom, a népviseletesek után, a legjobban. Oda vagyok az ilyen apró kiegészítőkért, mint az ékszer (nem csak a nyakéket viseli, de fülbevalót és karkötőt is kapott) és a kesztyű. A szája sarkában egy szépségpötty van, ami talán a gyémántnak a XVII. századi francia eredetére utalhat.
