2013. március 1., péntek

Thai, Kambodzsai és Indonéz baba

A viseletek hasonlósága miatt egy kalap alávettem a 3 országot, Thaiföldet, Kambodzsát és Indonéziát. Mivel szomszédos országok talán nem is meglepő ez a hasonlóság. Sőt a 1–6. századig a mai Kambodzsa, és Thaiföld (Malajziával, Laosszal és Dél-Vietnammal egyetemben) alkották a buddhista Funan-birodalmat, amely Kínával laza vazallusi függésben állt. Kínai hatás mellett az indiai is érvényesült ezekben az országokban. Indonézia azonban nem buddhista ország, hanem muszlim és a világ negyedik legnépesebb országa.

Thai



Amikor erről a térségről beszélünk az első képek között, amik bevillannak az agyunkba ott vannak a táncos lányok (az úszó városok és buddhista templomok mellett). A tradicionális tánc neve Lacon, és minden apró kar- és fejmozdulatnak jelentése van. Az 1998-ban kiadott Thai Barbie (Collector Edition) viselete egy perada kembanból, egy szampurból, egy kebadzsának nevezett övből és egy szarongból áll, valamint egy tradicionális fejdíszből, amit blangkonnak neveznek és egy Watra, vagyis templomra hasonlít. 
A kemban egy ujjatlan mellény, amit a perada nevű anyagból készítettek. Ezt az anyagot csak az előkelő emberek engedhették meg maguknak, és annyira megbecsülték, hogy csak férfiak készíthették el. 
szarong egy szoknya, amit a szongkettechnikával szokás elkészíteni. (Ahogy a szampurt is.) A technika abból áll, hogy arany- vagy ezüstszálakból festésnek ellenálló rácsozatra virág- és növényi motívumokat visznek fel. Ez a csillogó anyag az előkelőséget emeli ki. (A két karkötője is az aranyszínű a babának.)
A szampur egy kötényszerű anyag, ami a nyakból indul és eredetileg a mellkast védve és díszíve gyöngyökkel, drágakövekkel, de ezen a babán olyan mintha hátravetették volna, amolyan palástként.
Egy valami hiányzik a táncos lányról: az erőteljes smink, ami ezeket a táncosnőket jellemzi még.

Egyébként Thaiföld az egyetlen délkelet-ázsiai ország, mely soha nem vált nyugat-európai nagyhatalom gyarmatává. 1949-ig a hivatalos neve Sziám (innen származik a híres sziámi macska). Fővárosa Bangkok (főkikötő és ipari központ). A legtöbben a fővárosban és annak vonzáskörzetében laknak.

Kambodzsa



A 2003-ban kiadott Princess of Cambodia (Collector Edition) az ókori Khmer Birodalom (802–1431) hercegnője. A Khmer Birodalom uralkodói folyamatos hadjáratokat vezettek a szomszédos országokba, és egy időben  Laosz, Thaiföld és Dél-Vietnam is a hatalmukban volt. A birodalom fővárosa sokáig Angkor volt. A khmer aranykor után Kambodzsa felváltva sziámi (/thai) és vietnámi uralom alatt élt, majd 1906-tól francia fennhatóság alá került. 1941-ben Japán elfoglalt, de aztán '45 után újra visszakerült a franciák kezére. 1953-tól lett független állam.


A hercegnő ruhája sok hasonlóságot mutat a Thai és az Indiai baba ruhájával is. A szarong (szoknya), a kebadzsa (öv) és az ujjatlan felső itt is megjelenik, valamint az indiai szárihoz hasonló vállkendő. Az arany és a türkiz színek dominálnak, amelyek kiemelik származását. Az ékszerei is királyiak. Az arca igazán egyedi festésű. Ez volt a gyűjtői babák egyike, amelyik miatt eldöntöttem, hogy én is gyűjtő leszek.

Indonézia

Szumátra Indonézia 5 legnagyobb szigetének egyike (Jáva, Borneó, Celebesz és Új-Guinea mellett). A világ hatodik legnagyobb szigete és Indonézia fővárosa, Jakarta is ezen a szigeten található.

A Szumátra-Indonézia (Pink Label) babát 2007-ben adták ki. Ahhoz képest, hogy trópusi az éghajlat Szumátrán (esőerdők jellemzik és több mint tíz nemzeti parkja van) elégé túl öltözött az elöző babákhoz képest is a hosszú ujjú és szárú ruhájával. (Talán a muszlim vallás miatt?) Ami egyébként gyönyörű! Azért nagyon hasonlít az előző kettőhöz: neki is hatalmas tiarája van és gyönyörű ékszerei, a ruhája szintén apró növénymintás, az arany és a kék színek itt is hangsúlyosak, a cipője orra felfelé görbül. Haja pedig elég hosszú, de jól áll neki.

Akit jobban érdekelnek a részletek a forrásokban tovább tájékozódhat:
Kambodzsa
Kambodzsai részletes útleírás