2010. március 15., hétfő

Hogyan kezdődött a konkrét gyűjtői szenvedélyem


Még kislánykoromban barbiztam, de aztán tini fejjel leszoktam róla. A középiskolai ballagásomra kaptam egy kínai hercegnő babát, mert szeretem az exotikus és távol-keleti kultúrákkal kapcsolatos dolgokat. Nem sokkal ezután, 2006-ban a Syma csarnokban volt egy Barbie és Lego kiállítás, és itt találkoztam először ezekkel a szépségekkel, amiket aztán a weben is megcsodálhattam, a Barbiecollector.com-on. Menthetetlenül bele szerettem ezekbe a gyönyörű babákba.

Egyébként a kiállításon még egy-két régi játékbabámat is megtaláltam, amik még szintén meg vannak. :)

Mondjuk az is igaz, hogy nem tetszik mindegyik gyűjtős baba válogatás nélkül. Egyrészt anyagilag sem engedhetem meg magamnak, másrészt hozzájutni sem könnyű, harmadrész pedig az évente kiadott babáknak csak a kis része felel meg a "kényes" ízlésemnek. Elsősorban a világ babái (Doll of the World) sorozatot gyűjtöm, és a szebb nagyestélyiseket, illetve ha valami még megtetszik és hozzáférek.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése